10 legjobb

A 10 legjobb dolog bármilyen témában

A 10 legjobb, legsikeresebb testépítő a világon

A 10 legjobb, legsikeresebb testépítő a világon

 

A 10 legjobb, legsikeresebb testépítő 10 egyén, akik a múlt század közepétől a legeredményesebbek voltak. Mivel a Mr. Olympia a sportág legrangosabb versenye, ez alapján mutatom be a legeredményesebb 10 testépítőt. Nem eredményességi, hanem időrendi sorrendben. Sajnos eme sorok írásakor közülük hárman már egy másik világ partjáról tekintenek le ránk.

 

Ez a cikk már évek óta érlelődött bennem, de sosem volt rá időm. Nem véletlen, hogy a legelső cikkemben bemutatott legjobb önfejlesztő módszerek egyike a testedzés. Ha nem a Mr. Olympiára vonatkoztatott eredményességet néznénk, akkor mások is bekerülhetnének a Top 10-be. Nem kerülhettek be azok, akik akkor versenyeztek, amikor még nem volt ez a verseny 1965 előtt), csak a Mr. Universe.

 

Továbbá azt is meg kell jegyezni, hogy a sportág óriási változáson ment át, sajnos nem jó irányba. Így a versenyzők külseje is egészen más (hol van már a görög szobor ideál). Míg Arnold a 70-es években még karcsú alakkal nyerte a versenyeket, a század végére a hordóhasú, óriásira puffasztott izomgépek töltötték be a porondot.

 

Nem tudom, mi lett volna a sorrend, ha valóban naturál versenyek lettek volna. De ez a kocka már el lett vetve. Ugyan az 50-es években is léteztek teljesítménynövelő szerek, de ezek még a gyerekjáték kategória volt, a 80-as, 90-es évek, majd a 21. század doppingáradatához képest. Ez erősen elszomorító, de most lássuk a legsikeresebb testépítőket.

 

 

A 10 legeredményesebb testépítő a világon

 

1.Larry Scott, az első Mr. Olympia

 

Larry Scottról sokaknak leginkább a róla elnevezett Scott pad jut eszébe. Pedig nem is ő találta fel, csak ezt használva lett olyan emlékezetes bicepsze. Joe Weider, a Mr. Olympia atyja, 1965-ben rendezte meg először az addigi bajnokok részvételével új versenyét, melyet Larry meg is nyert, majd a következő évben megvédve címét, visszavonult.

Larry Scott az első Mr Olympia

 

Vince Gironda (a Scott pad valódi feltalálója) sokat segített neki, hogy elérje a csúcsformáját. A 60-as évek elején és közepén együttműködött fotósokkal és sokszor szerepelt magazinokban.

 

 

A 10 legjobb testépítő - 2.Sergio Oliva, a kubai súlyemelő

 

Sergio Oliva, a kubai súlyemelő Scott után jött, látott és győzött, 3 éven át. Ő Kubából emigrált az USA -ba, és körülbelül négy év alatt átalakult úgy testépítővé, hogy az akkori világ legjobbja lett. Széles termetével és az akkori viszonyokhoz képest hatalmas méreteivel, évekig nem akadt valódi kihívója.

Őt csak a sportág legnagyobb legendája tudta kiütni 1970-ben, majd '72-ben még szerzett egy második helyet, és a 80-as években is kétszer visszatért ('84-ben és '85-ben is 8. hely).

 

 

3.Arnold Schwarzenegger, a testépítés nagykövete

 

Senkiben sem volt hatalmasabb becsvágy, hogy feltörjön a sportág csúcsára. Míg első alkalommal, 1969-ben még Oliva volt a jobb, egy évvel később már megelőzte egy hajszállal. Akkor volt egy éve, hogy először készült egy film vele Herkulesként (ahol masszív testével jócskán felülmúlta az összes addigi Herkulest), amely csak sok évvel később került bemutatásra.

Arnold néhány év alatt olyan szintre fejlődött, hogy senki sem tudta legyőzni, vagy akár megközelíteni. Hatalmas mellkasa és csúcsos bicepsze világhírű lett, nem is szólva vádlijáról, melyet egyik leggyengébb pontjából fejlesztett nagyszerűvé. Nagy mérete ellenére róla még lehetett mondani, hogy esztétikus, szép testalkata van.

 

Arnold Schwarzenegger a testépítés nagykövete

 

Az egyik legelszántabb trónkövetelője Lou Ferrigno volt, aki filmszerepei miatt félbehagyta a versenyzést. Arnold hatszor győzött, utolsó győzelmét 1975-ben, megörökítette a Pumpáld a vasat! (Pumping Iron/Acélizom) című film, majd 1980-ban még egyszer elhódította a Mr. Olympiát, hogy utána a filmvilág csúcsait is meghódítsa.

 

 

A 10 legjobb, legsikeresebb testépítő - 4.Franco Columbu, a szardíniai erőemelő

 

Franco, aki hihetetlen erővel rendelkezett, a súly és erőemelés világából lépett át a testépítésbe. Arnold Schwarzenegger kérésére hívta át őt is Európából Joe Weider, hiszen edzőtársak és barátok voltak. Amikor előbbi visszavonult, Franco mindjárt előlépett és 1976-ban meg is nyerte a Mr. Olympia címet. Öt évvel később még egyszer megismételte ugyanezt.

Nem mindennapi ember volt. Miután egy erőversenyen 1977-ben megsérült és megműtötték, az orvosok azt mondták, nem tud járni, legfeljebb mankóval. De ő teljesen rendbe jött és csontkovácsként is sikeressé vált, valamint Stallone -val edzett a Rocky 2. -re. 2019-ben, hirtelen távozott a földi színtérről.

 

 

5.Frank Zane, az ideális arányok megtestesítője

 

Frank Zane, a többszörös diplomás tanár eredeti színt vitt a testépítés történetébe azáltal, hogy centire pontosan, a lehető legarányosabbra fejlesztette minden testrészét. Kis termetéhez képest olyan varázslatos alakot hozott létre, hogy 1977 és 1979 között háromszor győzött a Mr. Olympián. Talán a 10 legjobb, legsikeresebb testépítő közül ő volt a legkisebb, mégis a leginkább szobor -szerű.

Ő is sokak példaképévé vált, ám az általa képviselt izomzat ideál sajnos lassan teljesen eltűnik a profi versenyzésből. 1980-as versenye előtt volt egy balesete, de még Arnold is biztatta, hogy vegyen részt. Azonban azt nem árulta el, hogy ő is jön. Utóbbi mindössze 8 hetes munkával elhódította a trófeát, ami némi árnyékot vetett korábbi barátságos viszonyukra, később azonban megbeszélték a dolgot.

 

 

A 10 legjobb, legsikeresebb testépítő - 6.Lee Haney, a 80-as évek bajnoka

 

Ő volt az első, aki megdöntötte Arnold rekordját, 8 Mr. Olympia címmel, 1984 és 1991 között. Bár szintén óriási méretekkel rendelkezett a 80-as évekhez képest, neki még volt valami alakja, és karcsúság a derekán. A sporton kívül kevésbé ismert, bár egy bizonyos tévéadón saját műsora lett, és Bill Clinton testnevelési és sportügyi tanácsának elnöke volt.

1992-ben ő is írt egy könyvet a testépítésről. A testépítő könyvek között ez is megállja a helyét, bár itt nyoma sincs annak az egyéni színnek, mint például Arnold Utam a csúcsra könyvében.

 

 

7.Dorian Yates, a 90-es évek bajnoka

 

A brit Dorian 1992-ben foglalta el a megüresedő trónt, és 6 éven át meg is őrizte, mígnem sérülések miatt visszavonult. Amikor ő jött a hatalmas hátával, már sejtettük, hogy új irányt vesz a body building. A 90-es években már elkezdődött a brutális méretek csatája, és Dorian semmiképpen sem volt esztétikusnak mondható. Mint az sejthető, ő sem a legegészségesebb ételek által vált akkorává.

Később elismerte, hogy 1986-tól szedett szteroidokat – 12 éven át – ami meg is látszik, mert azóta átlagember méretűre csökkent. Ami nekem szimpatikus volt, hogy a régebben Mike Mentzer által is képviselt edzésmódot alkalmazta, azaz kis idő alatt nagy intenzitást, órákig tartó, feleslegesen hosszú edzés helyett.

 

 

8.Ronnie Coleman, a behemót rendőrtiszt

 

Kíváncsi voltam, ki lesz Dorian utódja, s megkaptam a választ. Tényleg jó volt, de hogy egymás után nyolcszor megnyeri, arra nem számítottam. Egyre brutálisabb méreteket öltött, ám az alakja már kevésbé tetszett. A 2000-es évek elején például Kevin Levrone -t néhány alkalommal jobbnak láttam nála. Kissé érthetetlen volt számomra, miért mindig Ronnie -t hozták ki győztesnek.

 

Ronnie Coleman szezonon kívül

                                                          Coleman szezonon kívül

 

Rendkívül durva és gigászi súlyokkal végzett edzéseinek eredményeképp sérülésekkel küszködött karrierje vége felé, majd műtétek következtek. A csigolyáin végzett beavatkozások következtében még tolószékbe is kényszerült. 2018-ban egy dokumentumfilm készült róla.

 

 

A 10 legjobb, legsikeresebb testépítő - 9.Jay Cutler, az üzletember

 

Jay Cutler a 2000-es évek elején robbant be a Mr. Olympiára, többször is második lett. 2006-ban sikerült letaszítania a trónról az akkor már sérülésekkel bajlódó Coleman -t. A következő évben is első lett, majd egy második helyezés után még kétszer sikerült a csúcsra jutnia.

 

Jay Cutler 2014-ben

 

Érdekes, hogy 2001-ben, tiltott szerek használata miatt, csak perrel kapta vissza második helyét. Coleman -nal való versengő pillanatai mindmáig a legnézettebb body building videók közé tartoznak a Youtube -on, kihívó egyéniségük miatt. Régóta üzletember, a Cutler Nutrition táplálékkiegészítőket is forgalmazza.

 

 

10.Phil Heath, a kosárlabázó

 

Phil Heath volt az, aki végül is leszorította Cutler -t az első helyről 2011-ben, ami azért is különleges, mert utóbbi is segítette testépítői útján. Neki jó formája volt és megfelelő méretei, az évek során azonban már alig vártam, hogy valaki megelőzze, ami meg is történt 2018-ban. Ám addigra 7 címet nyert.

 

Phil Heath a Mr Olympia

 

Ugyan köldöksérv, s egyebek hátráltatták, előbb-utóbb számítani lehetett rá, hogy valaki jobb lesz nála. Phil messze nem olyan megnyerő egyéniség, mint sok elődje, de eredményeiben legtöbbjüket megelőzte.

 

 

A legjobb testépítők sorrendje az elnyert Mr. Olympia címek száma szerint

 

1.Lee Haney 8 (1984 -1991)

   Ronnie Coleman 8 (1998 – 2005)

3.Arnold Schwarzenegger 7 (1970 – 1975, 1980)

   Phil Heath 7 (2011 – 2017)

5.Dorian Yates 6 (1992 – 1997)

6.Jay Cutler 4 (2006 - 2007, 2009 – 2010)

7.Sergio Oliva 3 (1967 – 1969)

   Frank Zane 3 (1977 – 1979)

9.Larry Scott 2 (1965 – 1966)

   Franco Columbu 2 (1976, 1981)

   Mamdouh Ellsbiay (Big Ramy) (2020, 2021)

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://10-legjobb.blog.hu/api/trackback/id/tr1015410224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brix 2020.01.15. 20:42:08

A legnagyobb testèpítő termèszetesen Arnold Schwarzenegger, hiszen nèlküle ez a sport nem tartana ott , ahol most van : a testèpítès "világsport" lett, nem járnának edzőterembe tízmilliók világszerte ès nem forgott volna meg ekkora hatalmas pènz ebben a sportban , amely lehetővè tette az utána jövőknek, hogy jövedelmező karriert alakítsanak ki. Schwarci filmjein keresztül óriási hatást gyakorolt a 80- as ès 90- és èvek fiatalságára, majd kèsőbb a sport nagykövete lett ès a legnagyobb profi ès amatőr versenysorozat szervezője ( Arnold Classic) Rendkívüli intelligenciája ès nèpszerűsège miatt , politikai karriert is sikerült elèrnie , Kalifornia kormányzója volt, most pedig több mint 70 èvesen , mèg mindig milliók figyelnek szavára , pl. politikai kèrdèsekben: a zöldtechnológiak nagy támogatója ès egy olyan republikánus aki progresszív is egyben...
Ennyi idősen is rendkívüli karizmaval rendelkezik, amely mindig vonzóvá tette ez emberek számára...
Ha mint testèpítőt nèzzük, sokkal közelebb volt a görög ideálokhoz, mint a jelenkor palumboizmusban ( nagy has a GH hormontól) szenvedő izomóriásai...A magassága ès testarányai nagyon megfeleltek, hogy mozifilmek főszereplője legyen ..
A klasszikus fèrfiidealt most is jobban megtestesíti Schwarci , hiszen a "V" alakú volt a testalkata , ès lapos a hasa ( de extrèm erezettsèg ès aszottság nèlkül..) a sok èvig divatban lèvő " X " alkattal szemben , amely nem fèrfias ès nem emberi...

gabroca 2020.01.16. 07:03:20

Arni nagysága sokunkra nagy hatással volt, életszemlélete, edzéstervei, életmódtanácsai ( fél óra erős edzés minden nap - kell a testnek minimum)
a 80as években én az ő tréningjén edzettem - előnybe részesítve a minél természetesebb súlyzós gyakorlatokat, amire a testizomzat a legjobban reagál

Sajnos nem lehetett amerikai elnök születése miatt

Azért kihívnám egy sakkmeccsre, ha már fekvenyomásban ő az esélyesebb!

Metálvörös 2020.01.16. 10:03:13

Én közülük egyedül Arnoldról hallottam, aminek köze lehet ahhoz, hogy nem űzöm ezt a sportot :) Nincs kétség, hogy ő a legismertebb, igazi legenda.

Akármiértis 2020.01.16. 12:10:55

Már 1938-ban a Strength and health magazinban írtak a tesztoszteron és testépítés kapcsolatáról.

10 legjobb

A 10 legjobb bármilyen témában, legyen az ember, alkotás, módszer, eszköz, hely, bármi, amiben lehetséges valamilyen szempontból a legjobbak összeállítása.

süti beállítások módosítása